Sajtó

2016
Az eredeti felállás szerint ők szoktak vizsgáztatni, ellenőrizni, az NKH Közlekedési Szakmai Vetélkedőjén azonban megfordult a hétköznapi gyakorlat, ezúttal a szakemberek mérték össze tudásukat, szabályismereti felkészültségüket: a megyei fordulók után Mogyoródon az országos döntővel ért véget az idei sorozat. A vetélkedő szakmai színvonalát és közlekedésbiztonságra gyakorolt hasznosságát méltatta ...
A Nemzeti Közlekedési Hatóság idén is megrendezi a közúti közlekedési szakemberek szakmai vetélkedőjét. Az áprilisi megyei fordulók után az országos döntőre május 14-én kerül sor a Hungaroringen. A verseny lebonyolítása a már gyakorlattá vált módon négy kategóriában - közúti járművezető szakoktatói, közúti járművezető vizsgabiztosi, műszaki vizsgabiztosi, közúti ellenőri – történik, a megyei fordulók ...
A Hungaroringen rendezett VIII. Közlekedési Szakmai Vetélkedőn négy kategóriában versenyeztek a szakemberek, a kategóriánkénti győztesek így élték meg elsőségüket. Nyolcadszor rendezte meg az NKH Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatala a Közlekedési Szakmai Vetélkedőt, amelyen a versenyzők a szakmai elismerés mellett komoly ajándékoknak is örülhettek. A harmadik helyezettek standard, a másodikok ...
2015
A korrekorder egy 82 éves szakoktató lett, az elméleti és gyakorlati feladatok pedig még a legprofibbakat is igen komoly kihívások elé állították, derült ki a Közlekedési Szakmai Vetélkedő megyei fordulóin. A győztesek bejutottak az országos döntőbe, amelyet május 23-án tartanak a Hungaroringen.
A megyei fordulók után az országos döntővel fejeződött be a Nemzeti Közlekedési Hatóság hagyományos Közlekedési Szakmai Vetélkedője: a Hungaroringen a szakma krémje versenyzett a szakoktatóktól a vizsgabiztosokon át a közúti ellenőrökig. A szakmai vetélkedő célja, hogy jelentős mértékben hozzájáruljon a versenyzők szakmai fejlődéséhez, képességeik, felkészültségük fejlesztéséhez...
Tarolt Veszprém a Közlekedési Szakmai Versenyen, a Nemzeti Közlekedési Hatóság viadalán a négy kategóriából kettőben is veszprémi siker született. A győztesek nyilatkozatai. Az erkölcsi és szakmai elismerés mellett komoly díjakkal jutalmazta az NKH a Közlekedési Szakmai Verseny győzteseit, illetve az országos döntő helyezettjeit.
2014
Tavaly egy hölgy, illetve a szakma egyik öreg motorosa nyerte a szakoktatók és a járművezető vizsgabiztosok országos versenyét, idén hozzájuk csatlakoznak már a műszaki vizsgabiztosok is. A tavasszal rajtoló ötödik országos közlekedésbiztonsági vetélkedő célja, hogy lehetőséget adjon a szakemberek számára képességeik, felkészültségük ellenőrzésére és fejlesztésére.
Mindhárom kategória győztese indult már korábban valamilyen szakmai versenyen, derült ki a Szakoktatói, járművezetői vizsgabiztosi és műszaki vizsgabiztosi vetélkedő országos döntőjén a Hungaroringen. Az NKH szervezte viadalon bónuszként még az F1-es pálya aszfaltcsíkján is körözhettek egyet a versenyzők, míg az ország több pontjáról érkezett motoros Csillagtúra résztvevői...
2013
Idén harmadik éve került sor a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében a Nemzeti Közlekedési Hatóság szervezésében és a Közlekedéstudományi Intézet közreműködésével a Szakoktatói és Vizsgabiztosi vetélkedősorozatra. A megmérettetés záróeseménye, az országos döntő 2013. május 25.-én a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban zajlott...
2012
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2012-ben ismét vetélkedőt rendez a közúti járművezetői szakoktatók és a közúti járművezetői vizsgabiztosok részére, melyre a nevezési határidő 2012. április 28.
A vetélkedő elméleti és gyakorlati feladatokat egyaránt tartalmaz, és két fordulóból áll...